23, fucking November again, fucking busy still, Psychology as new major, yet struggling with American Studies still, out of Telenor, teaching English three times per week, sometimes translating, seeking ways to earn some money, parents and sister emigrated to Germany, grandparents moved back to the country .
I am very aware of being really lucky because found THE love of my life, have own flat, own car, cat still alive, me still alive. Still finding plenty of reasons and ways to fuck up my own life. Honestly, I've had enough of this "Am I a child or an adult? What is happening, should I enjoy life or prepare for the future - knowing that both are impossible?"-period. I meet my boyfriend once a week. I hate this word, boyfriend. I am not fucking 13-year-old-teenage-girl anymore. Or am I? Then why do I have to go to the post office, the groceries, the supermarket, the bank, the drugstore every day? Why am I rushing from one place to another? Children do not do that. Am I an adult? Then why do I not have a family, why am I depending on others financially and other ways?
And apart from all these, why am I unable to decide whenever there is something to decide?
2013. november 11., hétfő
2013. február 11., hétfő
Második bejegyzés - simple that is
Legyen már tavasz. HOLNAPTÓL. Lenyűgöző, ahogy a nagy költők verseit monitorozva létrehozták saját "szótárukat" leggyakrabban használt/egyedi szavaikkal, szókincsükkel; vagy az Ákos dalszöveg- generátor (érdemes kipróbálni!). Nálam egyszerűbb a helyzet, holnaptól. Mi lesz holnaptól? Ó, bár ne kérdezted volna. Holnaptól sportolok, fogyózom, nem gyújtok rá, rendesen alszom, hetente kitakarítom Nyúlúr ketrecét, bringával járok, többet olvasok, tanulok, összeszedem az életem. Péter mindig ezzel szívat. Már lassan öt éve külön lakom,de még mindig az az első, mikor meglát, hogy "majd holnaptól, tudom". Az a baj a holnappal, hogy sosem jön el,ez a szemét! Mindig csak elhúzza előttem a mézesmadzagot, egy jobb nap ígéretével kecsegtet, aztán persze baszik eljönni. Mindig csak az a rohadt ma. A ma meg nehéz, fárasztó, kusza. Mondjuk, ezt a tizennyolc percet most már csak kibírom, aztán hátha eljön végre a holnap.
Egyébként igazán befoghatnám már a nyavalygást. Ezen a mostani holnapon korán kelek, 9-re megyek dolgozni ahhoz az internet- és telefonszolgáltatóhoz, amelyik nem nagyon gondol a csóró egyetemi diákokra, se külön díjcsomaggal, se ingyenes visszahívósms-sel nem rendelkeznek, ezért mostanáig én se nagyon gondoltam rájuk,de most a műszaki osztály dolgozóit tanítom majd angolra. Most lesz az első órám. Be kéne mennem A diákszövetkezethez is, ami azért A, mert A legrégibbek, A legnagyobbak, és A legtöbb pénzt nyúlják le, amit csak lehetséges. Ezek nem szégyellnek semmit. Az elmúlt egy hónapban rajtuk keresztül dolgoztam, megszállt démon - valamint recepciós munkakörben, és képesek voltak 60 órai munkáért 29700 Ft-tal kiszúrni a szemem. Ilyen ez a világ. Csak addig szívatják az embert, amíg hagyja. És csak azzal, amivel lehet. Na mindegy, nincs okom nyavalygásra. Ha ezeken túl vagyok, du 4-re megyek az egyik tévécsatornához főpróbára, beválogattak egy rettentő emelkedett kvalitású sorozat egy részébe. Hiába húzom, én büszke vagyok rá, igenis. Minden érdekes, ami új, és mindig is érdekelt, hogyan zajlik egy ilyen forgatás. Ez egy szép nap lesz.
Kíváncsi vagyok, vajon genetikailag belénk van-e táplálva az elégedetlenkedésre és nyavalygásra való hajlam. Mármint belénk, magyarokba. Olyan könnyű lenne ezzel magyarázni. Amúgy is,én szeretek minden sztereotípiát. A legjobb dolog ráakasztani bizonyos embercsoportokra bizonyos jellemzőket, és ha elég ügyesek vagyunk, egy idő után tényleg elkezdenek ezek szerint viselkedni. Nem muszáj, hogy minden sztereotípia pejoratív legyen. Az indiánok például imádnivalóak. Értenek a természet nyelvén, szeretik a lovakat, a farkasokat, a totemoszlopokat, a szellemeket, a békepipát, és az alkoholt. A cigányok, a zsidók, a melegek, az alacsonyak, a nők, a férfiak, akiknek kicsi a pénisze, a szőke hajúak, a művészek, a hippik, a vízöntők... mint a Sims-ben. Beírsz pár adatot, kész a kicsi figurád, az egyedi személyiségjegyekkel ne is törődj, nem kell kreativitás, majd kidob valamit a gép. Szívesen összegyűjteném ezeket, és írnék ebből egy könyvet. Istenkáromlás, megkövezni! Műszakáll.
Nézzetek Big Bang Theoryt! Bár nem nagyon ismerek olyan embert, aki ne nézne. Tudom, shame on me, de én egy hónapja kattantam rá, még csak ötödik évad elején tartok.
Már csak két perc a napból. IDŐ. A leggonoszabb entitás a világon. Entitás egyáltalán? Valóban létezik? Egyszer még nagy filozófus leszek. De ma épp csak az érdekel, hogyan lehetne beosztani ezt a szemetet. Életem két fő problémája: ENERGIA és IDŐ. Így legalább izgalmas. El sem tudom képzelni, ha kordában tartván energiáimat, mindenre a pontosan megfelelő mennyiséget használnám, így sosem lennék kimerült, fáradt, ideges, túlpörgött; mi lenne velem. Min problémáznék akkor egyfolytában? Áhh, biztosan megoldanám valahogy, végül is magyar vagyok. Ezen felül, ha gazdálkodni tudnék az idővel, az olyan lenne, mint amikor valakinek egyszerre van szerencséje a kártyában és a szerelemben. Nem csak, hogy lehetetlen, de abszurd és igazságtalan is! Magamat ismerve, azt hiszem, a legnagyobb baj az lenne, hogy ha kétszer ennyi időt kapnék egy napra, én akkor is teleraknám a naptáramat mindenféle hülyeséggel,és ugyanúgy ülnék a gép előtt gondterhelt fejjel, lemaradva a feladatokkal.
A fenébe! Már megint ma van. Átvert. Nem adom fel,ez a ma még lehet holnap!
Egyébként igazán befoghatnám már a nyavalygást. Ezen a mostani holnapon korán kelek, 9-re megyek dolgozni ahhoz az internet- és telefonszolgáltatóhoz, amelyik nem nagyon gondol a csóró egyetemi diákokra, se külön díjcsomaggal, se ingyenes visszahívósms-sel nem rendelkeznek, ezért mostanáig én se nagyon gondoltam rájuk,de most a műszaki osztály dolgozóit tanítom majd angolra. Most lesz az első órám. Be kéne mennem A diákszövetkezethez is, ami azért A, mert A legrégibbek, A legnagyobbak, és A legtöbb pénzt nyúlják le, amit csak lehetséges. Ezek nem szégyellnek semmit. Az elmúlt egy hónapban rajtuk keresztül dolgoztam, megszállt démon - valamint recepciós munkakörben, és képesek voltak 60 órai munkáért 29700 Ft-tal kiszúrni a szemem. Ilyen ez a világ. Csak addig szívatják az embert, amíg hagyja. És csak azzal, amivel lehet. Na mindegy, nincs okom nyavalygásra. Ha ezeken túl vagyok, du 4-re megyek az egyik tévécsatornához főpróbára, beválogattak egy rettentő emelkedett kvalitású sorozat egy részébe. Hiába húzom, én büszke vagyok rá, igenis. Minden érdekes, ami új, és mindig is érdekelt, hogyan zajlik egy ilyen forgatás. Ez egy szép nap lesz.
Kíváncsi vagyok, vajon genetikailag belénk van-e táplálva az elégedetlenkedésre és nyavalygásra való hajlam. Mármint belénk, magyarokba. Olyan könnyű lenne ezzel magyarázni. Amúgy is,én szeretek minden sztereotípiát. A legjobb dolog ráakasztani bizonyos embercsoportokra bizonyos jellemzőket, és ha elég ügyesek vagyunk, egy idő után tényleg elkezdenek ezek szerint viselkedni. Nem muszáj, hogy minden sztereotípia pejoratív legyen. Az indiánok például imádnivalóak. Értenek a természet nyelvén, szeretik a lovakat, a farkasokat, a totemoszlopokat, a szellemeket, a békepipát, és az alkoholt. A cigányok, a zsidók, a melegek, az alacsonyak, a nők, a férfiak, akiknek kicsi a pénisze, a szőke hajúak, a művészek, a hippik, a vízöntők... mint a Sims-ben. Beírsz pár adatot, kész a kicsi figurád, az egyedi személyiségjegyekkel ne is törődj, nem kell kreativitás, majd kidob valamit a gép. Szívesen összegyűjteném ezeket, és írnék ebből egy könyvet. Istenkáromlás, megkövezni! Műszakáll.
Nézzetek Big Bang Theoryt! Bár nem nagyon ismerek olyan embert, aki ne nézne. Tudom, shame on me, de én egy hónapja kattantam rá, még csak ötödik évad elején tartok.
Már csak két perc a napból. IDŐ. A leggonoszabb entitás a világon. Entitás egyáltalán? Valóban létezik? Egyszer még nagy filozófus leszek. De ma épp csak az érdekel, hogyan lehetne beosztani ezt a szemetet. Életem két fő problémája: ENERGIA és IDŐ. Így legalább izgalmas. El sem tudom képzelni, ha kordában tartván energiáimat, mindenre a pontosan megfelelő mennyiséget használnám, így sosem lennék kimerült, fáradt, ideges, túlpörgött; mi lenne velem. Min problémáznék akkor egyfolytában? Áhh, biztosan megoldanám valahogy, végül is magyar vagyok. Ezen felül, ha gazdálkodni tudnék az idővel, az olyan lenne, mint amikor valakinek egyszerre van szerencséje a kártyában és a szerelemben. Nem csak, hogy lehetetlen, de abszurd és igazságtalan is! Magamat ismerve, azt hiszem, a legnagyobb baj az lenne, hogy ha kétszer ennyi időt kapnék egy napra, én akkor is teleraknám a naptáramat mindenféle hülyeséggel,és ugyanúgy ülnék a gép előtt gondterhelt fejjel, lemaradva a feladatokkal.
A fenébe! Már megint ma van. Átvert. Nem adom fel,ez a ma még lehet holnap!
2012. augusztus 11., szombat
Nincs Nutellám
És igen! Újabb "majdnem-éjfél-és-fogalmam-sincs-mit-kezdjek-magammal, -csinálni-kéne-valami-kreatívat-és-királyt-megvan,blogot írok!" eredménye ez a libafosszínű háttér, a hihetetlenül alternatív, igazi hipster blogcím, és a divatos amikor-még-16-se-voltam betűforma.
Régen legalább olvastam,és telenyomtam idézetekkel az étert. Mennyivel jobb volt! Kis palackos üzeneteket küldtem a végtelen tengerbe. Az idézeteket magamnak szántam későbbre, persze a blog címét snassz lett volna megjegyezni. Régen olvastam.
Utoljára másfél éve hallgattam ezt a számot kb. - Istenem,olyan alternatív vagyok! Ennyit erról.
A blogírás tényleg az exhibitionizmus kifejeződése? Mert hogy grafomán vagyok,és még értelme is lenne a dolognak,ha a pici fekete kockák két ujjal való heves ütögetése bármilyen frusztrációt levezetne. Szóval nem. Persze ha majd megtalálom egyszer ezt az oldalt,visszaolvasom,és rájövök, hogy mennyire jófej voltam 22 évesen, micsoda sok élettapasztalattal rendelkeztem már, és hűdeottvoltam a toppon. Vagy véletlenül erre téved egy amerikai (persze magyarul is beszélő) rendező,aki átolvasva az irományokat felfedezi ezt a rejtett rózsabimbót, ezt a kincset érő tehetséget,és forgatókönyvet készíthetek a történetből. Bárcsak történne valami.
A nagyapám ma leordította a fejem,hogy hogyan is gondolhatom komolyan a törekvéseimet,miszerint összeköltözöm a barátommal. Milyen jó,hogy nem tud az abortuszról! Szerinte a mai fiatalok idióták,mert az életnek meg van a normális rendje, mégpedig munkahely, karrier, házasság, összeköltözés, gyerekek. A nagymamám öngyilkossági kísérleteinek tudatában ráhagytam.
Amúgy is eléggé elfoglalt a tíz éve a szekrényben érlelődő nápolyi emésztése. Van egy Bukfenc nevű macskája, vedlik ez a szemét disznó, elképesztő pimasz, abszurdum. Gondoltam, hogy kérdezgetek porszívókról és seprűkről,de egyrészt nem akartam beleavatkozni olyan dolgokba,amikhez semmi közöm, másrészt biztos, hogy én is nagyban köszönhetem nekik, hogy nem vagyok allergiás.
Isteni,hogy mik történnek velem.
Félig megtanultam elzongorázni a Für Elise-t, hogy úgy tűnjön, valamikor tudtam valamit. Youtube tutorial, sok sok pénzt megér. Mennyit szenvedtem anno a tanárral,aki nem volt képes felfogni,hogy én igenis úgy akarok megtanulni zongorázni,csak úgy, hogy egy percet sem gyakorlom,mert az is lehetséges! Mennyi mindent feladtam már. Igazán büszke vagyok magamra. Egyszer talán a Nutellát is feladom.
Amúgy nem sokkal jobb a semmiről írni?
Például leírhatnám, milyen eszméletlen jó nyaram volt,voltam Kölnben a Summerjam fesztiválon, Görögországban az Egyesek egyesülettel egy Over the Rainbow nevű programon, Mogyoródon az Aquaworldben, és még nincs vége. Ez két dologra lenne jó, időelbaszásra, és időelbaszásra.
Elmélázhatnék,mennyire szerencsés vagyok, leírhatnám a tapasztalataimat, és az érzéseimet az egésszel kapcsolatban...öregszem. Már az élményekben sem mások elkápráztatása,mint inkább carpe diem! élvezem,amíg ott vagyok,és anélkül,hogy átgondolnám, konzekvenciákat gyártanék, tudat alatt fejlődöm és változom. Ha meg elfelejtem, úgy kell nekem.
Erről jut eszembe, ha esetleg valaha ezt visszaolvasom,és éppen lesz egy kitűnő agysebész vagy akár csak neurológus ismerősöm, felhozhatnám a rövidtávú memória témát. Ritka szar ugyanis. Persze,ez így tökéletes,hiszen ez az én világom,itt én vagyok a középpontban, nálam jobb nincs is....
Husi, a macskám felugrott a billentyűzetre. Ritka jó arc, sajnálhatja, aki nem ismeri. Nem, nem vagyok állatbuzi,és nem, nem beszélek hozzá úgy, mintha a kivételesen intelligens legjobb barátom,és egyben önzetlen védőangyalom lenne. Rettenetes dolog állatokat ketrecben tartani. Rettenetes dolog szemetelni. És rohadjanak meg a hülye kispöcsű japán halászok,akik szuronyokat szurkálnak a delfinekbe, mert olcsóbb, mint a csirkehús.
Esküszöm,hogy most folytatnám a fenti kipontozott részt,hogy ne tűnjön úgy,mintha kurvára eltévelyedtem volna. De így legalább nem kell magyarázat. Semmilyen filmre,semmilyen könyvre,semmilyen eseményre.
Abbahagyhatom valamikor a gyógyszerek szedését?
Komolyan külföldön fogok élni,és egyszer jó pénzt keresni? Szar életem lesz?
Egyszer majd csinálok valamit,amire büszke lehetek,vagy úgy fogok meghalni,hogy gyakorlatilag megnéztem egy rohadék unalmas drámát egy egoista csajról, de a sztorira nem emlékszem,mert ahogy elfogyott a popcorn ,elaludtam rajta? Az a vicc,hogy simán lehet. NEM, VELEM EZ NEM TÖRTÉNHET MEG! Az abortusz óta ez az új szlogen.
Most kiröhögöm magam. Kit érdekel a többi ember,hogy ők most röhögnek-e velem vagy nem? Ne nekik legyen jó, hanem nekem! Ne röhögjön senki.
Nézhetnék Family Guyt, lekváros kenyeret majszolgatva.
Csak előtte valamivel le kéne zárni ezt a passzázst,hogy a leendő 26 éves állapotos Eszter, aki majd harmonikus, boldogságot tükröző mosollyal az arcán felfedezi a blogot, ugyanolyan mosollyal kapcsolja ki a gépet,és menjen Terry Pratchettet, Murakami Harukit olvasni (sajnos több írót nem ismerek).
Hm, kedves 26 éves Eszter: akármilyen életed is legyen,és akármi is történjék veled a jövőben, akkoris istenkirály csaj vagy,mert megszülettél, kibírtad a szüleidet, megbocsátottál annak,akinek lehetett, élted az életet ahogy csak akartad, mindig időben elmentél orvoshoz, és még élsz! Ennél nem is kell több, csak még egy üveg Nutella. (Remélem, soha nem leszek lakto-vegán idióta.)
Régen legalább olvastam,és telenyomtam idézetekkel az étert. Mennyivel jobb volt! Kis palackos üzeneteket küldtem a végtelen tengerbe. Az idézeteket magamnak szántam későbbre, persze a blog címét snassz lett volna megjegyezni. Régen olvastam.
A blogírás tényleg az exhibitionizmus kifejeződése? Mert hogy grafomán vagyok,és még értelme is lenne a dolognak,ha a pici fekete kockák két ujjal való heves ütögetése bármilyen frusztrációt levezetne. Szóval nem. Persze ha majd megtalálom egyszer ezt az oldalt,visszaolvasom,és rájövök, hogy mennyire jófej voltam 22 évesen, micsoda sok élettapasztalattal rendelkeztem már, és hűdeottvoltam a toppon. Vagy véletlenül erre téved egy amerikai (persze magyarul is beszélő) rendező,aki átolvasva az irományokat felfedezi ezt a rejtett rózsabimbót, ezt a kincset érő tehetséget,és forgatókönyvet készíthetek a történetből. Bárcsak történne valami.
A nagyapám ma leordította a fejem,hogy hogyan is gondolhatom komolyan a törekvéseimet,miszerint összeköltözöm a barátommal. Milyen jó,hogy nem tud az abortuszról! Szerinte a mai fiatalok idióták,mert az életnek meg van a normális rendje, mégpedig munkahely, karrier, házasság, összeköltözés, gyerekek. A nagymamám öngyilkossági kísérleteinek tudatában ráhagytam.
Amúgy is eléggé elfoglalt a tíz éve a szekrényben érlelődő nápolyi emésztése. Van egy Bukfenc nevű macskája, vedlik ez a szemét disznó, elképesztő pimasz, abszurdum. Gondoltam, hogy kérdezgetek porszívókról és seprűkről,de egyrészt nem akartam beleavatkozni olyan dolgokba,amikhez semmi közöm, másrészt biztos, hogy én is nagyban köszönhetem nekik, hogy nem vagyok allergiás.
Isteni,hogy mik történnek velem.
Félig megtanultam elzongorázni a Für Elise-t, hogy úgy tűnjön, valamikor tudtam valamit. Youtube tutorial, sok sok pénzt megér. Mennyit szenvedtem anno a tanárral,aki nem volt képes felfogni,hogy én igenis úgy akarok megtanulni zongorázni,csak úgy, hogy egy percet sem gyakorlom,mert az is lehetséges! Mennyi mindent feladtam már. Igazán büszke vagyok magamra. Egyszer talán a Nutellát is feladom.
Amúgy nem sokkal jobb a semmiről írni?
Például leírhatnám, milyen eszméletlen jó nyaram volt,voltam Kölnben a Summerjam fesztiválon, Görögországban az Egyesek egyesülettel egy Over the Rainbow nevű programon, Mogyoródon az Aquaworldben, és még nincs vége. Ez két dologra lenne jó, időelbaszásra, és időelbaszásra.
Elmélázhatnék,mennyire szerencsés vagyok, leírhatnám a tapasztalataimat, és az érzéseimet az egésszel kapcsolatban...öregszem. Már az élményekben sem mások elkápráztatása,mint inkább carpe diem! élvezem,amíg ott vagyok,és anélkül,hogy átgondolnám, konzekvenciákat gyártanék, tudat alatt fejlődöm és változom. Ha meg elfelejtem, úgy kell nekem.
Erről jut eszembe, ha esetleg valaha ezt visszaolvasom,és éppen lesz egy kitűnő agysebész vagy akár csak neurológus ismerősöm, felhozhatnám a rövidtávú memória témát. Ritka szar ugyanis. Persze,ez így tökéletes,hiszen ez az én világom,itt én vagyok a középpontban, nálam jobb nincs is....
Husi, a macskám felugrott a billentyűzetre. Ritka jó arc, sajnálhatja, aki nem ismeri. Nem, nem vagyok állatbuzi,és nem, nem beszélek hozzá úgy, mintha a kivételesen intelligens legjobb barátom,és egyben önzetlen védőangyalom lenne. Rettenetes dolog állatokat ketrecben tartani. Rettenetes dolog szemetelni. És rohadjanak meg a hülye kispöcsű japán halászok,akik szuronyokat szurkálnak a delfinekbe, mert olcsóbb, mint a csirkehús.
Esküszöm,hogy most folytatnám a fenti kipontozott részt,hogy ne tűnjön úgy,mintha kurvára eltévelyedtem volna. De így legalább nem kell magyarázat. Semmilyen filmre,semmilyen könyvre,semmilyen eseményre.
Abbahagyhatom valamikor a gyógyszerek szedését?
Komolyan külföldön fogok élni,és egyszer jó pénzt keresni? Szar életem lesz?
Egyszer majd csinálok valamit,amire büszke lehetek,vagy úgy fogok meghalni,hogy gyakorlatilag megnéztem egy rohadék unalmas drámát egy egoista csajról, de a sztorira nem emlékszem,mert ahogy elfogyott a popcorn ,elaludtam rajta? Az a vicc,hogy simán lehet. NEM, VELEM EZ NEM TÖRTÉNHET MEG! Az abortusz óta ez az új szlogen.
Most kiröhögöm magam. Kit érdekel a többi ember,hogy ők most röhögnek-e velem vagy nem? Ne nekik legyen jó, hanem nekem! Ne röhögjön senki.
Nézhetnék Family Guyt, lekváros kenyeret majszolgatva.
Csak előtte valamivel le kéne zárni ezt a passzázst,hogy a leendő 26 éves állapotos Eszter, aki majd harmonikus, boldogságot tükröző mosollyal az arcán felfedezi a blogot, ugyanolyan mosollyal kapcsolja ki a gépet,és menjen Terry Pratchettet, Murakami Harukit olvasni (sajnos több írót nem ismerek).
Hm, kedves 26 éves Eszter: akármilyen életed is legyen,és akármi is történjék veled a jövőben, akkoris istenkirály csaj vagy,mert megszülettél, kibírtad a szüleidet, megbocsátottál annak,akinek lehetett, élted az életet ahogy csak akartad, mindig időben elmentél orvoshoz, és még élsz! Ennél nem is kell több, csak még egy üveg Nutella. (Remélem, soha nem leszek lakto-vegán idióta.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)